Alfalink.hu

Gázkészülékek karbantartása, javítása

KarbantartásMinden olyan készüléknek, amit rendszeresen használunk fontos a karbantartása, ezért a gázkészülékek szervizelése is elengedhetetlen. A karbantartás és szervizelés javítja a készülékek működését, megbízhatóságát, és így a használatukat is biztonságosabbá teszi.

Általában az ajánlott, hogy körülbelül kétévente (a Rinnai és a Bosch szerint) vagy akár évente (a Paloma és a Rheem szerint) szervizeztessük gázkészülékeinket, ez a szervizelés pedig mindenképpen egy szakértő vagy egy gázkészülékek karbantartásával foglalkozó cég által történjen, hiszen ha nem megfelelő a karbantartás, akár veszélyes is lehet. Soha ne támaszkodjunk ilyen esetekben a használati utasításra, és semmiképp ne bízzuk olyan emberre, aki nem ért hozzá.


 EMITizennyolc milliárd forint kulturális támogatást kapnak az idén a települési önkormányzatok

Budapest, 2016. január 3., vasárnap (MTI)

Tizennyolc milliárd forintot kapnak a 2016-os költségvetésből a települési önkormányzatok az általuk fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatására, megyei hatókörű városi múzeumok, megyei könyvtárak, valamint a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladataira.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az önkormányzatokat megillető, jogcímenként és szervezetenként megállapított támogatás éves összegét az Előadó-művészeti Bizottságoknak a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács által véleményezett javaslata alapján a kultúráért felelős miniszter állapítja meg. A megítélt támogatási összeg havi bontásban, nettó finanszírozás keretében jut el az érintett helyi önkormányzathoz.


Lakber, Lakfel

Mennyi meleg szökik el a rosszul záródó ablakokon?

Ablak

Hogy mennyi meleg is szökik el a rosszul záródó ablakokon?

Ez minden egyes háztartásban változó és sok tényezőtől is függ, például az ablakok megfelelő szigetelésétől és illesztésétől is otthonunkban. Ezek figyelembe vételével már ablak javítással is elkerülhetjük a meleg levegő kiáramlását otthonainkból. Mivel az ablakok hézagain keresztül igen sok meleg levegő szökik ki, a rosszul záródó ablakok miatt. Viszont, hogyha ablakaink hézagait eltömjük rugalmas szigetelő anyaggal, akkor elkerülhetjük a hő veszteséget. Különösen a téli hónapokban fontos ablakaink megfelelő szigetelése. Hiszen ezekben a hónapokban igényelt fűtés és annak otthonunkban tartása az egyik legfontosabb tényezőnek számít, mivel ez az egyik legalapvetőbb szükséglet számunkra, hogy kényelemben és komfortban érezzük magunkat.

Hiszen gondoljunk csak bele, egy hosszú téli estén együtt a családdal a meleg levegőt kiszivárogtató ablakok, nemcsak meggátolják a teljes körű pihenést és kikapcsolódást, hanem kellemetlenségeket is okoznak. Hiszen mindenki számára fontos a megfelelő meleg az otthonában, mely biztosítja a kellemes légkört. Ezért érdemes megfelelő figyelmet fordítani ablakaink szigetelésére. És ha meggyőződünk arról, hogy ablakaink nincsenek megfelelően hőszigetelve akkor, lehetőség szerint válasszuk azt a lehetőséget, amely a legjobbat nyújtja számunkra. Ha lehetőségünk nyílik az ablakok lecserélésére, akkor válasszuk ezt a módszert és régi ablakaink helyére tegyünk megfelelő szigetelésű ablakokat. Tovább olvasom >>>


Gázkészülékek biztonságos üzemeltetése

Gázkészülékek karbantartása, javítása

Minden olyan készüléknek, amit rendszeresen használunk fontos a karbantartása, ezért a gázkészülékek szervizelése is elengedhetetlen. A karbantartás és szervizelés javítja a készülékek működését, megbízhatóságát, és így a használatukat is biztonságosabbá teszi.

Általában az ajánlott, hogy körülbelül kétévente (a Rinnai és a Bosch szerint) vagy akár évente (a Paloma és a Rheem szerint) szervizeztessük gázkészülékeinket, ez a szervizelés pedig mindenképpen egy szakértő vagy egy gázkészülékek karbantartásával foglalkozó cég által történjen, hiszen ha nem megfelelő a karbantartás, akár veszélyes is lehet. Soha ne támaszkodjunk ilyen esetekben a használati utasításra, és semmiképp ne bízzuk olyan emberre, aki nem ért hozzá.

Oldalak